Ön itt áll:

Tools Content :

 
 

Átoltottsági arány

Az immunizálásra irányuló törekvések vitathatatlan sikere ellenére még a mai napig is több mint 3 millió ember hal meg oltóanyaggal megelőzhető betegségekben. Az immunizálásra irányuló törekvések erősítésével és fenntartásával lehetővé vált a feketehimlő teljes megszüntetése, és a polio nemzetközi előfordulási gyakoriságának 99%-os csökkentése. A diftéria, a tetanusz, a szamárköhögés, a kanyaró és a Hib gyakorisága ugyancsak drasztikusan lecsökkent évek óta megelőzve a betegségeket, rokkantságot és halálozást. Az immunizálás azonban még most is folyamatos kihívást jelent.

Az átoltottsági arány világ szinten csak kismértékben nőtt az 1990-es évek eleje óta, és 80%-os lefedettségnél stagnál. Az országok közötti különbségek azonban továbbra is nagyon lényegesek. 2003-ban a becslések szerint 28 millió gyermek (az összes születések 27%-a) született abban a 32 országban, ahol az átoltottsági arány 70% alatt van, és másik tízmillió olyan országokban, ahol ez az arány 50% alatti.

A történelem során egyértelműen bebizonyosodott már, hogy az átoltottsági arány csökkenése kiváló lehetőséget nyújt egy adott betegség ismételt megjelenéséhez, egy korábban már védett csoportban. Nemrégiben nagy járványok törtek ki: diftéria járvány a Független Államok Közösségében 1990-ben, amely 1995-ben tetőzött több mint 50 000 megbetegedéssel. Ez egyértelműen mutatja, hogy a folyamatos odafigyelés és az átoltottsági arány maximálisra növelése kulcsfontosságúak a jövőben az egyes fertőző betegségek megelőzéséhez és megszüntetéséhez.

Az emberek egészségének védelme és javítása érdekében a Sanofi Pasteur világszerte jelentős mértékben hozzájárul a Global Alliance for Vaccines and Immunization (GAVI Szövetség) által meghatározott szelektív immunizálásra vonatkozó mérföldkövekben kitűzött célok eléréséhez. Ezek része, hogy 2010-re vagy annál hamarabb az átoltottsági arány minden országban eléri a 90%-ot országos szinten, és régiónként a min. 80%-ot.

A stabil és nagymértékű oltóanyag-ellátással a betegségek száma csökken, illetve a betegség akár teljesen meg is szüntethető. Például az Európai Régióban a bejelentett kanyarós esetek száma a 1994-es 200 000-ről, 2003-ra 30 000-re csökkent. Ezen kívül a WHO az Európai Régiót 2002-ben járványos gyermekbénulás-mentes területnek nyilvánította.

A WHO számára a következő kihívást a kanyaró és rubeola megszüntetése jelenti 2010-re. 1999 és 2005 között az UNICEF és a WHO által irányított ún. Measles Initiative eredményeként 2001 és 2005 között több mint 217 millió gyerek kapott oltást – főként Afrikában. A kanyaró miatti halálozások száma 60 százalékkal csökkent. Afrika a halálozások számának abszolút csökkenéséhez 72 százalékkal járult hozzá. A becslések szerint az immunizálás közel 7,5 millió ilyen betegség miatti halálozást segített megelőzni.

További információért lásd a the World Health Organizaton honlapot.