Ön itt áll:

Tools Content :

 
 

Archívum

Ismét működnek az oltópontok
Néhány perc alatt megkaphatjuk az influenza elleni oltást

Ebben az évben is megnyíltak országszerte az oltópontok, ahol az influenza elleni oltás néhány perc alatt, a hagyományos procedúrát elkerülve megkapható. A szakemberek szerint érdemes minél előbb beadatni az oltást, hiszen a védettség kialakulásához 2-3 hét szükséges.

Tovább a cikkhez »2012.11.22.

 

Az idén korábban lehet oltani az influenza ellen
Két új vírustörzstől is véd az új vakcina

Az idén már szeptember közepétől elérhető az influenza elleni védőoltás, hogy még a náthás időszak, illetve az első fertőzések megjelenése előtt megkaphassa a vakcinát az, aki szeretné elkerülni a betegséggel járó súlyosabb tüneteket. Bár a vírus „főszezonja” még messze van, a szakemberek szerint érdemes már most megszerezni a védettséget.
Az idei oltásokban két új vírustörzs is található, a WHO figyelő rendszerében ez a két törzs bizonyult feltörekvőnek az elmúlt influenza szezonban.

Tovább a cikkhez »2012.09.21.

 

Influenzaszezon – Miskolcon is nyílik oltópont

Országszerte több mint 20 helyen, köztük több bevásárlóközpontban is elérhető a szolgáltatás mindazok számára, akiknek nincs idejük az oltás megszerzéséhez szükséges szokásos procedúrára. 2011. december 01-én Miskolcon is megnyílik az influenza oltópont, ahol azonnal, utánajárás nélkül megszerezhető az influenza elleni védőoltás.

Tovább a cikkhez »2011.11.21.

 

Influenzaszezon – Megnyitottak az oltópontok
Néhány perc alatt megkaphatjuk az influenza elleni oltást

Ismét megnyíltak az oltópontok, ahol azonnal, utánajárás nélkül megszerezhető az influenza elleni védőoltás. Idén országszerte több mint 20 helyen, köztük több bevásárlóközpontban is elérhető lesz a szolgáltatás mindazok számára, akiknek nincs idejük az oltás megszerzéséhez szükséges szokásos procedúrára. Az oltópontokon a legmodernebb térítéses, mikrotűs influenza vakcinák is elérhetőek, melyeket orvosi felügyelet mellett, ugyanakkor külön utánajárás nélkül, azonnal megkaphatnak az oltást kérők.

Tovább a cikkhez »2011.11.03.

 

Minden készen áll az influenza szezon fogadására

A tavalyi tizenkétezerrel szemben idén 25.000 gyermek és 70.000 felnőtt influenzavakcinával töltötte fel hazai készletét a Sanofi Pasteur, a világ legnagyobb vakcinagyártója. A szakemberek szerint így idén várhatóan elkerülhető lesz az előző influenza szezonban rövid időre kialakult vakcinahiány. Idén is elérhető az Európában először tavaly alkalmazott higanymentes, mikrotűs védőoltás, amely szinte fájdalommentesen adható be, és amely már tavaly népszerű felnőtt védőoltásnak bizonyult.

Tovább a cikkhez »2011.10.04.

 

Közeledik az influenzaszezon
A munkáltatóknak és a dolgozóknak is érdekükben áll a védekezés

A lakosság hozzávetőlegesen 10 százaléka lesz influenzás minden évben, ami óriási direkt és közvetett gazdasági károkat okoz. Ráadásul az influenza okozta károk – a munkáltatók mellett - komoly mértékben érintik az alkalmazottakat is.

Tovább a cikkhez »2011.10.03

 

A következő években még együtt betegíthet a H1N1 és a szezonális influenza
A szakértők a szezonális vakcinát minden évben három influenza vírus törzsből készítik el

A szakemberek szerint még körülbelül 2-3 évig a szezonális influenza, és a H1N1 együtt betegítheti meg majd a lakosságot, egy azonban biztos: A H1N1 nem szorítja ki a szezonális influenzát a közeljövőben.

Tovább a cikkhez »2011.06.05.